Vallomás…. Magamnak, mert Neked nem merem elmondani, hogy rohadtul félek.
Itt ülök az étteremben, ahol először pillantottuk meg egymást, az akkori barátnőd háta mögött.
Ismerős voltál, nem tudtam ki vagy, de te felismertél. Pár pillanatig gondolkodtam, majd elengedtem a csillogó kék szemeidet és a kérdést is. Biztos az egyik gyökér a társkeresőről , ahonnan már töröltem magam. És így is volt. Pár semmitmondó üzenetváltás, talán egy telefonhívás, (amire nem is emlékszem) egy általad elfelejtett, le nem mondott randi (lehetősége) voltál.
2 másodperces csalódás, nem több.
Másnap az üzeneted megváltoztatott mindent. Mert Neked még meg volt a számom, én talán el sem mentettem akkor a tiéd. Könnyű, vidám beszélgetések, lépésről-lépésre egymás felé. (Tudod… mint a Kisherceg és a róka…) Abból a pár hónapos kapcsolatodból ki, mert ugye már úgysem volt jó…. Végül is… pár hónap, az még csak ismerkedés volt -gondoltam.
Első randi, első ölelés, első csók, első….. -fogalmam sem volt arról, hogy már a hullámvasúton ülök. Tudod… hónapok alatt a (kib@szott) vidámpark kapujáig sem szoktam eljutni, nem, hogy felüljek a hullámvasútra, mert elővigyázatos vagyok, mert baromi sokat sérültem, mert nem adom oda a lelkem, csak úgy senkinek. De már késő.
Ne értsd félre, nem vagyok szerelmes, csak megszerettelek. Beengedtelek…. az életembe, az ágyamba, a hétköznapjaimba, a szívembe. Persze, nem vagyok teljesen félig hülye! Tudtam, hogy kockázatos, de elhittem, hogy majd MOST…..majd most más lesz, hisz végül is a véletlen sodort minket újra össze.
Teltek, múltak a hetek, hónapok…. – imádtam minden pillanatát (bár nem volt olyan mesekönyvbe illő királylányos, szivárvánnyal meg csillámpónikkal…. inkább, olyan valóságos hétköznapi sztori, olyan felnőttes)
Majd egy üzenet, hogy beszélnünk kéne…. Összeszorult gyomorral vártalak… Azt mondtad, hogy szerinted jobban kéne szeretned, udvarolnod, figyelned rám, mert azt érdemelném, de nem megy. Most még nem…. értsem meg, hogy sokat sérültél és talán félsz.
Nem éreztem úgy, hogy jobban kéne bármit csinálnod, mert nekem akkor épp úgy volt jó minden, ahogy volt. Talán először voltam türelmes (úgy, hogy észre sem vettem) De imádtam az őszinteséged. Végre egy férfi, aki ki tudja mondani az érzéseit. ….. persze majd idővel megjön az az érzés is, ami most még nem…. -gondoltam…. Ha netán mégsem, majd mondod, majd megbeszéljük, hisz azt mondtad őszinte vagy. Az őszinteség a legfobtosabb Neked.
Majd akkor olyan felnőttesen viselkedek és úgy csinálok mintha nem fájna rohadtul……
……majd….
Figyeltem a mozdulatod, hátha felállsz és elindulsz az ajtó felé, és talán ez mégis egy szakítás…. de nem.. Átöleltél és pont olyan este volt mint a többi. Tudod…olyan jó….nekem….
Megváltozott minden. Rögtön, egy szemvillanás alatt.
Nincs „jó reggelt, hogy aludtál”, sem „jó éjt” üzenet, vagy csak nagyon ritkán, olyan tessék-lássék módjára, maszatolósan. De helyette van: Uhhh, bocs van egy hívásom, visszahívlak (jah… SEEEEE)
…most fáj a torkod, ne találkozzunk…..most kicsit köhögök, ne találkozzunk…. most….. Az üzeneteid száma, nem csökkent…..kb nincsenek is… a válaszaid…..jó esetben még abban a napszakban megjönnek, amikor küldtem….persze csak, röviden, max egy szóban…. A kérdésre, hogy mi a baj, a szokásos válasz jött: SEMMI
Azt hiszem a megértésemmel, türelmemmel, rábólintottam egy ki nem mondott szakításra?! Mint egy hülye kisiskolás? -úgy, hogy észre sem vettem?
MIÉRT NEM LEHET KIMONDANI?
Nem vagyok az a nyeretlen 2 éves, aki kiveri a hisztit a pláza közepén, mert elvették tőle a cumiját vagy a kis mackóját.
Már megint itt tartunk? Nekem kell kimondani, hogy: “Figyelj…. eltávolodtunk egymástól, nagyon úgy néz ki, hogy nem működik….” anélkül, hogy tudnám, mi nem működik és miért nem?
Ridegen lezárni, betuszkolni az egészet a megszívtam fiókba és felejteni… Úgy csinálni, mintha tényleg csak egy 2 másodperces csalódás lennél?
Nem haragszom, csak őrülten csalódtam….. benned, mert szándékosan átvertél…. magamban, mert nem láttam át rajtad….
A pincérek, jönnek, mennek én pedig várok…. várom a barátaimat és azt, hogy a félelmek elillanjanak valami csoda folytán a fejemből. Időt kérek, hogy elfogadjam: nem voltam elég jó….
Itt ülök az étteremben, ahol először pillantottuk meg egymást….. Csak meg ne jelenj itt valaki mással. MOST NE!
…..telik az idô…. ott vagy már egy hete abban a fiókban… mégis hiányzol….